2011. november 23., szerda

68.rész_Városnézés



Január 12.



Az este Santosban volt fellépésük a srácoknak, és megbeszéltük,hogy előtte megnézzük a várost. Kb 2re mindnyájan elkészültünk, tehát még 6 óránk volt  a koncertig. Ami nem is baj, mert Santos elég nagy város.

Összeszedtük a cuccainkat, aztán az előtérben találkoztunk a többiekkel. Taylor amint meglátta Jamest, rögtön a nyakába ugrott és megcsókolta.
-Fasza…Mindenkinek van valakije, csak nekem nincs.-húzta a száját Liam.
-De Zaynnek sincsen.-fogtam meg Liam karját.
-Jó,de neki csak azért, mert Becca nem tudott eljönni.- mondta szomorúan.
-Tudom,hogy ez nem vígasz. De én itt vagyok, ha szükséged lenne valamire/valakire.-mosolyogtam rá.
-Köszönöm.-vigyorgott , és látszott rajta,hogy tényleg örül az ajánlatomnak.
-Na mehetünk?-kiáltotta el magát Lou.
-Persze hogy.. mosolyogtam, majd odamentem Harryhez és megfogtam a kezét.
-Na skacok. Hova menjünk?-kérdezte Kendall.
-Mi lenne, ha valamit kajálnánk először?-kérdezett most Logan.
-Aha. Kaja. Benne vagyok.- örvendezett Niall.
-Tudtam,hogy ezt fogod mondani.-mosolygott Alexis, majd nyomott egy puszit Niall szájára.
-Szeretlek.-súgta neki Niall.
-Én is.-pirult el a lány
Elindultunk valami jó helyet keresni, s Niallnek hála, nem sokára találtunk is egyet.

Persze útközben egy csomó rajongó letámadott minket, de hát ez már megszokott. Tayloron és Alexisen látszott, hogy nem bírják , de aztán elfogadták a helyzetet.

A kajáldában a pincér rögtön felismerte a srácokat, és autogramot is kért. Egy kb. 21 év körüli csaj volt, nagyon szép mosollyal. Nagyon kacsintgatott Liamra, de ő szinte észre sem vette. Szegény lány..
Gyorsan bekajáltunk, közben persze hoztuk a szokott formánkat. Mikor végeztünk, kifizettük a számlát, és tovább álltunk.

Amikor kiléptünk az ajtón , láttuk, ahogy Lou földbegyökerezett lábakkal áll, majd elkiáltja magát.
-Basszátok meg. Az ott Neymar.
-Hol? Hol?-kérdezte lelkesen Des.
-Ott. Figyeld. –mutatott Lou a kezével az egyik emberre.
-Basszus ez tényleg ő. Menjünk oda. –nyagatott minket Des.
-Menjünk.-mondta unottan Liam, majd elindultunk a srác felé.

Nagy meglepetésünkre Neymar felismerte a srácokat.
-Azta. Ti a One Direction vagytok.?-kérdezte cuki akcentussal.
-Igen.-válaszoltak egyszerre a srácok.
-És a Big Time Rush. Úristen.Nagy rajongótok vagyok.-mondta Neymar portugálul.
-Ezt nem értem. Des. Tolmácsolnál?-kérte Louis vörös fejjel.
-Persze. Azt mondta, hogy nagy rajongótok.-fordított Des.
-Mondd neki, hogy mi is rajongunk érte.-kérte Lou.
Des tolmácsolt, majd Neymar elkerekedett szemekkel nézett rá.
-Te tudsz portugálul?-kérdezte
-Igen.-mosolygott Des.
-Akkor mond meg nekik,hogy bocs, de nem jó az angol tudásom…-mondta Neymar,aztán Des rögtön fordított nekünk.

67.rész_Utazás

Január 7.


Mióta megtudtam,hogy januárban a srácok Amerikába mennek turnézni, és mi is mehetünk velük,teljesen izgatott voltam minden nap. Számoltam,hogy még hány napot kell aludni,hogy január 7 legyen. Pont mint egy kisgyerek.

És eljött a várva várt nap. Ma végre repülünk : )
Már előző este összepakoltam mindent,és megnéztem milyen az időjárás Brazíliában , mivel az az első úti cél. Kivettem a szekrényemből egy farmert, mellé egy trikót és Liam  pulcsiját. Gyorsan felöltöztem, megmostam a fogam, majd copfba kötöttem a hajam.Mikor végeztem, levittem a nappaliba a cuccaim és felmentem anyához.

-Szia anya. Kérhetek valamit?- mosolyogtam rá, majd lehuppantam mellé az ágyra.
-Persze kicsim.Mondd csak.- ölelt meg anya.
-Kivinnél a reptérre kérlek?-néztem rá őzike szemekkel.
-Persze, de mikor?-kérdezte.
- Hát…most.-mosolyogtam.
-Oké.Akkor míg felöltözöm csinálj nekem egy kávét kérlek.-mondta, majd ki is pattant az ágyból.

Lementem a konyhába, majd megcsináltam a kávét. Mire kifőtt, anya már kész is volt. Gyorsan megitta a kávéját, aztán már úton is voltunk a reptérre. Most szerencsére nem mi érkeztünk utoljára. Lou és Nici még sehol sem voltak. Vajon miért? Mikor kiszálltam a kocsiból, azonnal odarohantam Harryhez, aki idegenkedve ölelt meg.

-Hé. Mi a baj?-néztem Harryre aggódó tekintettel.
-Miért van rajtad az ő pulcsija?-bökött fejével Liam felé.
-Talán mert nem akartam egy szál trikóban eljönni? –néztem Harryre kérdően.
-De miért pont az ő pulcsiját kellett felvenned?-kérdezte szomorúan.
-Nyugi. Ez csak egy pulcsi. Nem azért vettem fel,mert Liamé…megnyugodhatsz.-mondtam neki.
-Oké. Bocsánat. Csak azt hittem, hogy te meg ő…szóval….-hebegett-habogott Harry.
-Na jó ! Ezt most sértésnek veszem.-löktem vállba aztán elindultam Liam felé.
-Amúgy milyen sertés?- hallottam Louis hangját a hátam mögül.
-Jajj te idióta.-mosolyogtam rá, majd ténylegesen odamentem Liamhez.
-Szia.-öleltem meg Liamet.
-Helló. Hát te meg? Meg a pulcsimban? Mi a …?-vigyorgott Liam.
-Ne kezd már te is kérlek…-forgattam a szemeim.
-Most mi rosszat mondtam? Bocsáss meg kérlek !- fogta meg Liam a kezem.
- Te semmit. Csak Harry olyan bolond. Azt hiszi, hogy mert a te pulcsidban vagyok, ezért van valami köztünk…-mondtam , majd elhúztam a kezem.
-De lehetne!- húzogatta a szemöldökét.
-De nem.-kacsintottam rá, majd visszamentem Harryhez.
-Na mi van az újdonsült barátoddal?-kérdezte Harry.
-Mi lenne? Megfigyelésem alapján, arra a következtetésre jutottam hogy féltékeny, és én ezt nem szeretem.-mondtam.
.Most te ugye nem Liamről beszélsz?-kérdezte Harry.
-Nem. Rólad te majom.-löktem meg.
-Ja. Az más. De nem vagyok féltékeny.-dörmögte.
- A reggeli hangod. Imádom.-nevettem, majd megcsókoltam.
-Én pedig a reggeli csókjaidat szeretem.-mondta, majd ő is megcsókolt.
-Bocsánat tubicáim, de mennünk kell.-szakított minket félbe Lou.
-Egy pillanat.-mondta Harry, majd újra megcsókolt.

Aztán elköszöntünk anyukámtól, meg mindenki szüleitől, aztán elindultunk,hogy beszálljunk.
Ekkor vettük észre, hogy Des nincs velünk.
-Na de várjatok.Des Merre van?-kérdeztem.
-Most hívott.Baleset volt, ezért késik. De 5 perc és itt van. Ez tuti.-mondta Liam
-Hát öt percet még kibírunk.-mondta Niall.
Des tényleg megérkezett 5 perc múlva, szóval be is szállhatunk.

Az egész utat végig ökörködtük. Nem is mi lettünk volna,ha nem így viselkedünk. A légiutaskísérő vagy 10 percenként jött , hogy maradjunk kussba.
Eszméletlen vicces volt. Meg az,hogy az egyik öreg néni , az hitte Loura ,hogy az unokája, ezért amíg Lou el nem aludt, a nénike végig őt fárasztotta. Nem tudtam megállni, hogy ne röhögjek.Ezen persze meg a többieknek kellett nevetni. Szóval meg volt a hangulat. A sok nevetéstől teljesen elfáradtam,és egyszer csak azon kaptam magam, hogy elalszom Harry karjaiban.

2011. november 22., kedd

65-66.rész_Louis

December 24.


És ez a nap is elérkezett. Louis már Amerikában(USA) is nagykorúnak számít. Betöltötte a 21et. Annyira irigylem őt. Lesz ki megvegye nekünk majd a piát. Na jó csak vicceltem.
Louis idén is tart egy kisebb összejövetelt, amire ismét hivatalos vagyok. Reggel izgatottan keltem fel, és át is rohantam a vendégszobába Destinyhez. Bevágódtam mellé az ágyba és azonnal fel is ébresztettem.
-Hééé. Des. Jó reggelt.-vigyorogtam.
-Hány óra? Aludni akarok még.- dünnyögte.
-Még csak 9, de kelj fel. Sok munka áll még előttünk.- sürgettem, majd lerángattam róla a takarót.
-De én vendég vagyok. Hagyjál már…..- keresgélte a takarót sikertelenül.
-Valamint nagykorú. És szeretnék Louisnak valami OLYAT venni, de nekem nem adják ki, még nem vagyok 18….-ecseteltem.
-Na jó. Felkelek. De ne idegesíts légy szíves.- ült fel, majd  vállba lökött.
-Rendben. És köszönöm.-öleltem meg Des-t.
Míg Des készülődött, feltettem egy kávét, majd gyorsan felöltöztem, fogat mostam, és feldobtam egy laza sminket. Mikor Des készen lett,megittuk a kávénkat, majd elindultunk a plázába. Útközben nagyon jól elbeszélgettünk.
-Amúgy mit szeretnél venni Louisnak??-érdeklődött Destiny.
-Egy pólót. Kinéztem, annyira jól néz ki. Mikor megláttam, rögtön tudtam, hogy ezt Lounak kell adnom.-meséltem
-És ehhez hol kellek én??- értetlenkedett.
-Hát még akarok venni neki Metaxa-t is,.Ahhoz kellesz te, meg hogy ne unatkozzam.- vigyorogtam.
-Az más. De szólhattál volna, hogy nem akarsz unatkozni. Akkor is eljöttem volna .-mosolygott rám.
-Majd akkor legközelebb.-kacsintottam.
Gyorsan beszereztük a szükséges dolgokat, aztán hazamentünk.
4óra volt mire haza értünk, és 6ra Louiséknál kellett lennünk,ezért azonnal el is indultunk készülődni.
Mire kész lettünk, már indulhattunk is. Becsomagoltam Lou ajándékát, aztán indultunk is.
Mikor odaértünk már mindenki ott volt. Mind az 5 srác,Becca,Nici,Taylor, Alexis és Esther is. Annyira aranyos kicsike J
Lou anyukája csinált egy csomó kaját, ezért az első dolgunk az volt, hogy bekajáltunk, aztán átadtuk Louisnak az ajándékait.
-Amúgy srácok. Vagyis, csajok és rokonok. Közleményem van számotokra.-mondta Louis.
-Kíváncsian várom.-sandítottam Loura.
-Kapaszkodjatok meg. Szóval. Januárban a Big Time Rush.val fogunk turnézni.- mesélte.
-Na ne. És mennyi időre hagytok itt minket?? Mi lesz velünk nélkületek?-kérdeztem kikerekedett szemekkel.
-Hát..a tervekben az van, hogy ti is jöttök velünk.-válaszolt.
-És Esther-t mégis hogy viszem el? Elmondanátok?- tárta szét kérdően a kezét Becca.
-Na igen.Ez jó kérdés. De én nem szeretnélek itt hagyni titeket.-nyomott puszit Zayn, Becca arcára.
-Pedig muszáj lesz. Sajnálom.-mondta szomorúan Becca.
-Majd megoldjuk valahogyan srácok.-mondta Liam.
-Te könnyen beszélsz. Nem neked kell itt hagyni a szerelmed, meg a gyereked.-förmedtem Liamre.
-Jójó. Bocsánat. Máskor nem szólalok meg.-Mentegetőzött Liam.
-Nem azért mondtam. Sajnálom.-dobtam egy puszit a levegőbe Liam felé.
-Na így már megbocsátva.-kuncogott Liam.
-Én is itt vagyok ám.-tetette a sértődöttet Harry.
-Ne haragudj szívem.-csókoltam meg.
-Nekem meg ez tetszik.-jelent meg Harry arcán egy kaján vigyor.
-Na de. Van még egy problémánk.- húzta a száját Lou.
-És mi az? –kérdezte mindenki szinte egyszerre.
-Hogy megyünk Brazíliába, és egyikünk sem tud portugálul.-válaszolt ismét Louis.
-De én igen.-szólalt meg Des.
-És megtennéd,hogy eljössz velünk?-kérdezte Niall kiskutya tekintettel.
-Hát..ha nem zavarok,akkor igen. És köszönöm.-válaszolt Destiny.
-Akkor hát minden elintézve. Amerika vigyázz mert jövünk.-kiálltott fel Lou.
.-Hát ez hülye.-kezdtem nevetni.
-Megesik, de én így szeretem. –súgta oda Nici.
Az este további részét végig nevettük. Louis tényleg egy idióta,de ilyen társaságban már fel sem tűnik. Annyira izgatott vagyok a turné miatt. Fura lesz végig a srácokat figyelni, ott lenni minden autogram osztáson. És remélem,hogy semmi probléma nem lesz majd. Sajnos Beccat ismét itthon kell hagynunk majd, de remélem találunk valami megoldást rá,hogy tudják tartani a kapcsolatot rendesen. 

Új szereplők

Most újabb szereplők jelennek meg, akinek az elkövetkezendő részekben is nagy szerepük lesz :)
Kata unokanővére:Destiny Soares
  

Destiny úgy fog bekerülni a képbe, hogy Katáéknál alszik egy nap, és találkozik a srácokkal. Majd a srácok közlik. hogy mennek turnézni, és mennek Brazíliába is mennek. Csakhogy egyikük sem tud portugálul. Így jön a képbe Destiny aki perfekt tud portugálul.

A következő szereplőnk Neymar da Silva Santos Júnior 

Róla annyit kell tudni, hogy brazil focista. Ő úgy fog bekerülni a képbe, hogy városnézés közben találkoznak vele, és mivel Louis elég nagy focirajongó, rögtön felismeri Neymart. Viszont Neymar nem tud jól angolul, ezért Destiny fog tolmácsolni. Idővel közöttük, mármint Destiny is Neymar között egy szerelmi kapcsolat alakul ki, és Destiny ott marad Neymarral Brazíliában.


64.rész_Romantikázás Harryvel

December 15.



Nagyon jól éreztem magamat a BT R-esekkel. Jó kis buli volt. Az pedig főképp elnyerte a tetszésem,hogy Taylor és James egy párt alkotnak. Annyira kis édesek együtt. Remélem sokáig együtt lesznek,és nem lesz hátrány hogy James híres.
A suliban a tanároknak valami továbbképzésük volt,ezért nem kellett suliba mennünk. Egy újabb teljes nap csak Harryvel. Kívánhatnék ennél jobbat ? J
Harry nálunk aludt előző este…és hogy is mondjam..elég mozgalmas éjszakánk volt.
Reggel, azaz délelőtt 11ig fel sem keltünk. Én arra keltem,hogy Harry a nyakamat csókolgatja.
-Te meg mit csinálsz? Főleg hajnalban?- húztam a fejemre a párnám.

-Cicó, már 11 óra van. –mondta Harry,majd lehúzta a fejemről a párnát, és nyomott egy puszit az arcomra.

-Nekem az még nagyon korán van.-bújtam Harryhez.

-Pedig ideje lenne felkelni. Annyi mindent kell még csinálnunk. –vigyorgott Harry

-Na és még is mit?-kérdeztem felvont szemöldökkel.

-Majd meglátod. De előbb gyere le a konyhába. –Fogta meg a kezem.

Felpattantam, majd követtem a konyhába. Az állam leesett mikor megláttam mi vár ott.
Az asztal közepén gyertyák voltak. Körülötte meg különféle színű rózsák voltak. Ezenkívül az asztalon volt még 2 boros pohár is.
-Harry, ezt miért ??-kérdeztem.
-Szomorú, hogy nekem kell emlékeztetnelek arra, hogy 2 hónapja vagyunk együtt.-válaszolta.
-Jajj. Hát emlékszem én. De nem hittem , hogy te ennyire számon tartod. Nem akartam nyálasnak tűnni, vagy ilyesmi. – pirultam el.
-Jajj nyugi. Semmi gáz. A lényeg, hogy tetszik? Ugye tetszik??-kérdezte Harry aggódóan.
- Persze hogy tetszik. Mivel te csináltad.-csókoltam meg.
.Na..ez már jobban tetszik.- mosolygott Harry, majd átölelte a derekam.
-És van még valami terved mára?- mosolyogtam rá.
-Majd meglátod. De most ülj le, és együnk.- mutatott az asztalra.
Természetesen megint spagetitt ettünk,de nem zavart,mert nagyon finom volt. És úgy csinálta,ahogyan én szeretem.
-Úristen Harry. Ez nagyon jó lett. Szeretlek.-mondtam neki,majd valószínűleg elpirultam mert nagyon mosolygott.
-Én is szeretlek. Mindennél jobban. Ezért szeretném odaadni ezt.-mondta,majd elővett a zsebéből egy kis dobozt.
-Úristen. Mi ez?? Nem kellett volna. De tényleg.-vettem át az ajándékom.
-Annyit kell tudnod róla, hogy anyukám kapta apától,mikor összeházasodtak. És anya szeretné, ha most a tiéd lenne.-mosolygott Harry.
Mikor kinyitottam a dobozt,a  lélegzetem is elállt. Egy gyűrű volt benne. Gyönyörű volt. Ezüst, és a közepén egy rózsaszín kő volt.
-Harry ez gyönyörű. Én ezt nem fogathatom el. – tiltakoztam.
-De szeretném ha a tied lenne, és anya is.-mosolygott Harry.
-Hát akkor nagyon köszönöm. De én nem vettem neked semmit.-pánikoltam.
-Nyugi. Elég hogy vagy nekem. Szeretlek.-Fogta a kezei közé az arcom, majd megcsókolt.
-Köszönöm. Tényleg.-mosolyogtam, majd én is megcsókoltam.
Mikor kellőképpen kicsókolóztuk magunkat, bepakoltunk a mosogatógépbe, és átsétáltunk a nappaliba.
-Na most mit fogunk csinálni?-kíváncsiskodtam.
- Megnézzük a  kedvenc filmedet.- karolt át Harry.
-És honnan tudod,hogy mi a kedvenc filmem?-érdeklődtem.
-Hát tudod…van bátyád. Elmondta.-nevetett.
-Tudom hogy van. De szerintem, ő nem tudja mit szeretek. De te tudod.-nevettem én is.
Harry elindította  a filmet, és meglepetésemre tényleg a kedvenc filmem indult el.
-Na? Tévedett?- bökött oldalba Harry.
-Hát nem. De tuti,hogy megszeretnéd nézni velem??- kérdeztem.
-Miért?? Mi bajom lehet egy akciófilmtől?- poénkodott.
-Nem tudom. De ha nem tetszik szólj, és kikapcsolhatjuk. Oké?-nyomtam puszit az arcára, majd hozzábújtam.
-Rendben. –mondta, majd egész film alatt a hátamat simogatta.
Néha elcsattant egy-két csók is, majd a nap méltó folytatásaként elmentünk sétálni, majd a Naplementét a folyóparton néztük meg.
Sosem hittem volna, hogy Harry ilyen romantikus is tud lenni. Nagyon szeretem és remélem sosem veszítem el.


Kata gyűrűje

2011. november 19., szombat

63.rész_Taylor és James




A hangulat, már az odafele úton meg volt. Az egész utat végig nevettük. Szerintem, amikor megálltuk  a lámpáknál és valaki elment mellettünk,azt hitte hogy valami drogos banda van a kocsiban.
A levegő nagyon forrott James és Taylor között. Úgy éreztem, hogy az este végére tutira egy párt fognak alkotni. És nem is tévedtem nagyot. Akkor hát elmesélem, hogy is történt :D
Amikor kiszálltunk a kocsiból, még mindig szakadtunk a röhögéstől.  Nagy nehezen lenyugodtunk, aztán bementünk  a klubba ,amit Logan nézett ki. Egész hangulatos hely volt.  Amikor beléptünk, épp Eric Saade-től ment a Made Of Pop. Imádom azt a számot. Amint meghallottam elkezdtem énekelni. A többiek egyszerre néztek rám, majd elkezdtek nevetni. Szerintem a fejem, a vörös legsötétebb árnyalatában pompázott. Harry rögtön magához ölelt, és nyomott egy puszit az homlokomra, majd a fülembe súgta. „Nekem nagyon tetszett. Ne törődj velük. Szeretlek”
Rögtön a nyakába ugrottam és megcsókoltam. Ő bele mosolygott a csókunkba.
-Gyere, menjünk táncolni.Fogta meg a kezem, majd elindultunk a táncparkett felé.
Mikor visszanéztünk, már senki sem állt az előbbi helyünkön,csak Taylor és James. Odamentem hozzájuk, majd félre hívtam James-t.
-Figyelj, ha szeretnél tőle valamit, és nagyon úgy látom hogy igen,akkor kezdeményezz.- mondtam neki. 

-Nem merem. Félek, hogy visszautasít.- pirult el James.
-Ettől ne félj.-kacsintottam rá, majd visszamentem Harryhez.
-Na, mi történt?- érdeklődött Harry.
-Semmi, csak egy kicsit segítettem a rászorulókon.-vigyorogtam.
-Hmm, milyen segítőkész vagy.- fogta meg Harry a derekam, és megcsókolt.
-Csak jöjjön össze a dolog.-mosolyogtam.
Folyamatosan James-éket figyeltem, és úgy láttam összejött a dolog. Taylor arcán hatalmas vigyor ékeskedett, s ez Jamessel sem volt másképp.
Az egész éjszakát végig táncolták. Annyira aranyosak voltak.  Kendall felajánlotta, hogy mi lenne, ha még átmennénk hozzájuk iszogatni, meg még ki tudja, mit hoz az este. A srácok persze rögtön beleegyeztek a dologba. Mikor elindultunk, Taylor és James már kéz a kézben jöttek. Az utat Kendallék házáig ismét végig nevettük. Ide már nem kellett alkohol, mindenki annyira jó kedvű volt, mintha berúgott volna.
Mikor megérkeztünk, kiszálltunk a kocsiból és gyorsan bementünk a házba. Lepakoltuk a cuccainkat, aztán bementünk a nappaliba. Kendall kitalálta, hogy üvegezzünk.
Hihetetlen. A sztárok csak üvegezni képesek ?  Niallel rögtön egymásra néztünk és tudtuk,hogy mit kell tennünk.
-Na ki kezd?-érdeklődött Niall.
-Ha akarsz kezdhetsz. Adta Niall kezébe Kendall az üveget.
-De előtte tisztázzuk mit kell annak tennie,aki nem teljesíti a feladatot.-mosolygotam.
-Hát.. mondjuk egy kupica tequila? – dörzsölte össze kezeit Kendall.
-Nekem oké .-nevetett Niall, majd pörgetett.
Rögtön elkezdtem szugerálni az üveget,hogy Jamesre vagy Taylorre menjen, de nem jött össze. Niall engem pörgetett.
-Na, felelsz vagy mersz?-kérdezte Niall.
-Merek.-vigyorogtam rá.
-Okééé..Akkooooorr…Mondjuk adj egy puszit Logan arcára.-mondta Niall.
Fel is álltam, majd végre hajtottam a feladatom. Mikor visszaültem a helyemre, megfogtam az üveget, majd pörgettem.

Szerencsémre James lett a következő áldozat.
-Szóval James, Felelsz avagy mersz ?-érdeklődtem.
-Felelek.-mondta majd várakozóan nézett rám.
-Szóval akkor.. Járnál Taylorral?-kérdeztem.
-Igen, járnék.-vörösödött el, majd Taylorra nézett, aki szintén vörös lett.
A játék során elég sok olyan kérdés, és cselekvési ötlet merült fel, amit meg kellett volna tenni, hogy a végére, már több üveg tequila elfogyott.
Ezek után már nem nagyon akartunk haza menni, ezért ott aludtunk Kendalléknál. Az éjjel, mikor mentem ki a fürdőbe, arra lettem figyelmes,hogy Taylor és James kinn ülnek a konyhában és csókolóznak.
-Ez a tervünk is jól sikerült.-gondoltam, majd mosolyogva mentem tovább.  Mikor elvégeztem a dolgomat, visszamentem Harryhez, lefeküdtem mellé, majd hozzábújtam. Éreztem ahogy felnéz, majd megszólalt.
-Szeretlek.-mondta majd megcsókolt.
-Én is. De aludjunk, mert nem fogunk tudni felkelni.-csókoltam meg végül én is, majd visszafeküdtem aludni.



2011. november 12., szombat

Hírdetés

Na . Mostanában olvastam egy pár blogot. És néhány elnyerte a tetszésemet. Ezért szeretném ide kitenni, és ajánlani nektek , hogy olvassátok. Ígérem, hogy nem rossz döntés belekezdeni :))



Zaynes: http://engedzsful.blog.neon.hu/


Harrys: http://onedirectioncarrots.blogspot.com/





És kettő ami a 1Dtől független :))
http://www.vivchey.blogger.hu/
http://www.vivchey94.blogger.hu/
Jó olvasást hozzájuk :)))

62.RÉSZ_ A NAGY TALÁLKOZÁS

Ebben a részben végre felfog tűnni Niall barátnője. És lesz még egy új szereplőnk, Niall unokatestvére, Taylor. Na meg persze felfog tűnni a Big Time Rush is. De belőlük a legfontosabb James .

Big Time Rush



Jason Maslow


Taylor


December 12.


Végre kibékültünk Harryvel, és remélem,hogy ez már végleges is marad. Nagyon szeretem őt, és nem szeretném még egyszer elveszíteni.
Hosszú idő után. végre találkoztunk Niall barátnőjével,és most az unokatesóját is bemutatta nekünk . Erre nem máshol,mint egy Big Time Rush koncerten került sor.
Nagyon izgatottan vártam. Bár nem szeretem a Big Time Rush-t, de szívesen töltöm az időt a barátaimmal. És hát, ahova ők mennek, odakövetem őket én is. Na jó, ez csak a bulizásra érvényes ><
Izgatottan készülődtem az estére. Vagyis csak készülődtem volna, mert Harry állandóan megzavart. Állandóan azzal jött, hogy ő most smárolni akar, és hogy ne készülődjek. Meg hogy késhetünk is egy kicsit. És mind ezt a koncert előtt 1 órával, 5percenként eljátszotta.Nagy nehezen sikerült leállítanom. aztán gyorsan elkészültem, és el is indultunk a helyszinre.
Mikor odaértünk, rögtön feltűnt, hogy Niall mellett két gyönyörű lány áll. Az egyik, természetesen Alexis volt,a másik meg az unokatesója. Még egy olyan gyönyörű lányt, még nem láttam. Kiszálltunk a kocsiból, és rögtön oda is mentünk hozzájuk.
"Sziasztok" üdvözöltük őket.
"Hello. Végre,hogy ideértetek" pattogott Niall.
"Bocsi,csak ez az idióta nem hagyott békén" mentegetőztem.
"Hülye vagy Harry. De ezt eddig is tudtuk. Na induljunk befelé. Ja,de előtte bemutatom az unokanővérem Taylor. Taylor ők a barátaim, Harry és Kata." mutatott be minket egymásnak Niall.
"Szia, Örvendek a találkozásnak. Végre megismerhetlek" mondtam Taylornak, majd kezet fogtam vele.
"Én meg Harry vagyok. Szerintem tisztára hasonlítasz Niallre." mosolygott rá Harry,aztán ő is kezet fogott vele.
"Én is örvendek. És köszönöm,de szerintem egyáltalán nem hasonlítunk" mosolygott a lány is.
"Na jó, Most már mehetünk" unszolt minket Niall,aztán bementünk a VIP szekcióba. Csak ezért örülök, hogy a srácok híresek.
Persze míg bejutottunk,csomó rajongó megtalált minket, de nem baj, egyszer kibírjuk.
A srácok mondták, hogy koncert után összefutunk a Big Time Rushhal, és velük töltjük az este többi részét. Láttam, hogy Taylort ez nagyon felvillanyozta.
"Tán nem tetszik valamelyik??" érdeklődtem.
"De. James.Ott a piros pólóban." mutatott az egyik srácra.
"Hmm. Tényleg jól néz ki. Majd intézünk valamit." kacsintottam Taylorra.
"Jajj ne. Én félek. És nem is ismer." pirult el.
"Hát, épp itt az ideje, hogy megismerjen." mondtam, majd tovább figyeltem a koncertet.
Harry és Niall az egész koncertet végig pusmogták, nem értem mit tudtak ennyit dumálni.
Mikor vége volt a koncertnek, a srácok azonnal a BTR.sek felé vették az irányt. Harry megfogta a kezem, és húzott maga után.
"Héé.Én is tudok menni ám,nem kell húzni." mondtam neki.
"Bocsánat. Elragadott a hév." ölelt meg, majd nyomott egy puszit az arcomra.
"Semmi baj. De akkor menjünk" vigyorogtam rá.
Mikor odaértünk a BTR-esekhez, bemutatkoztunk nekik és megvártuk míg összeszedik magukat.
Harry közölte,hogy egy szórakozóhelyre fogunk menni, de előtte, beugrunk Jamesékhez, hogy a többiek lefürödhessenek, meg vegyenek fel tiszta cuccot.
Követtük a srácokat, aztán beszálltunk a kocsiba, és elmentünk Jamesékhez.
Óriási házuk van, nem is értem minek nekik akkora. Mindenkinek külön fürdője van. Ez azért előny.
Míg ők készülődtek, addig mi a nappaliban dumáltunk a többiekkel. Taylor elárulta, hogy nagyon örülne neki, ha legalább barátok lehetnének Jamessel. Niall meg totálisan támogatta is ebben a célban.
"Figyelj, majd én összehozok mindent,te ne aggódj. Végtére is, csak miattad hoztam ezt a mai dolgot össze." kacsintott Niall az unokatesójára.
"Ohh.Köszönöm" pirult el teljesen a lány.
"Na készen is vagyunk,mehetünk" toppant be a nappaliba Logan
Mi ismét követtük őt, aztán a szórakozóhelyig meg sem álltunk.....

61.RÉSZ_VAJON VÉGRE MINDEN SÍNEN LESZ ??

December 1.


Mióta megcsaltam Harryt,csak arra tudtam gondolni, hogy hogy lehettem ekkora barom. Nem érdekel,hogy másik lánnyal smárolt...de ő legalább nem feküdt le vele..és főleg nem a legjobb barátnőm volt az, akivel smárolt.És ez zavar a legjobban az egészben,hogy a legjobb barátjával csaltam meg szerencsétlent.

Egyik nap már azon voltam, hogy elmegyek Harryhez,és ha kell térden állva könyörgöm neki. Amikor két vendégem érkezett: Harry és Liam.
Nagyon meglepődtem rajta, de behívtam őket.
"Sziasztok.Hát ti?" köszöntem.
"Hát ti. "Nevetett Liam majd megölelt.
"Beszélhetnénk? Négyszemközt.." kérdezte Harry, csak úgy köszönés nélkül.
"Persze.Gyere.Menjünk fel a szobámba" mondtam neki, majd fel is indultam a lépcsőn,ő pedig utánam.
Mikor felértünk,becsuktam magunk után az ajtót, és bele is kezdett a mondanivalójába.
"Tudok a Zaynes ügyről,mindent. Zayn elmondta. Szóval szeretném, ha megbocsájtanál" nézett rám Harry.
"És ki volt az a lány, akivel smároltál??" kérdeztem tőle.
"A volt csajom,de megbántam és sajnálom" válaszolt.
"Oké." mondtam neki, mire ő odajött hozzám, és megakart csókolni. De én elfordultam.
"Mi a baj?? " kérdezte tőlem.
"Semmi,csak nem akarok csókolózni" vágtam rá, majd ki bontakoztam a karjaiból, és lementem a földszintre.
"Na ? Hogy sikerült?" kérdezte Liam bizakodva.
"Ő elárult mindent, de én mégis hogy mondjam el neki, hogy lefeküdtem veled??" kérdeztem tőle, már szinte sírva.
"Igazad van." húzta a száját Liam.
"Hát itt meg miről folyik a traccsparti?" érdeklődött Harry. Amint megláttam, kirohantam a házból, a kert végébe.
"Ennek meg mi a baja?" kérdezte felvont szemöldökkel Harry.
"Hát haver...jobb lesz ha leülsz." kezdett bele Liam.
"Hé. Megijesztesz." ült le Harry a kanapéra.
"Na szóval. Mikor berágtál rá Zayn miatt..akkor lefeküdtem vele...az én hibám volt az egész...az elején még ellenállt...de aztán megtörtént.." mesélte el a történetet Liam.
"Most ugye csak viccelsz??" kérdezte Harry.
"Sajnos nem. Még viccnek is rossz lenne.." válaszolt Liam.
"Most szívem szerint megölnélek, mert a legjobb barátom vagy..és képes voltál meg tenni ezt velem. De nem teszem ,mert én is megcsaltam Katát." sütötte le a szemét Harry.
"Most ez komoly??Mert ha igen, menj utána, és mondd el neki." mondta Liam, majd Harry azonnal utánam is jött.
"Héé. Megfogsz fázni. Gyere be." ölelt magához Harry.
"Nem érdekel. Nem érdemlem meg az életet.." mondtam neki sírva.
"Jajj. Ne legyél hülye. Miért ne érdemelnéd meg??" kérdezte.
"Mert megcsaltalak. És a legjobb barátoddal tettem." vágtam hozzá.
"És én is megcsaltalak...a volt csajommal." mondta
"De ti csak smároltatok. Én meg lefeküdtem Liammel." mondtam.
"Hát..igazából én is lefeküdtem Lindsay.vel..." sütötte le a szemét Harry.
"Igen?" néztem rá leesett állal.
"Igen. És sajnálom. De felejtsük el. Kezdjünk mindent tiszta lappal. De most tényleg gyere be." húzott fel Harry a földről.
"Köszönöm. Ígérem többet nem okozom csalódást."bújtam Harryhez, majd bementünk a házba.
"De tényleg ne szúrd el." nevetett, majd nyomott egy puszit az arcomra.
Mikor bementünk, Liam mosolyogva nézett ránk.
"Örülök,hogy kibékültetek, de én akkor most magatokra is hagylak benneteket. Sziasztok" nyomott egy puszit a homlokomra, és már ott sem volt.
"Na , Akkor most mit csináljunk?" kérdeztem Harryt.
"Nem is tudom. Békülős szex?" pirult el Harry.
"Tudod, ha nem kérdezed meg, hanem bele kezdesz, talán..de így.." húztam az agyát, majd elindultam a kanapé felé.
Majd ő elkapta a kezem, és visszarántott. Elkezdtünk csókolózni, aztán egyre forróbb lett a hangulat. Először lekerült rólam, majd lassacskán róla is a póló. Aztán elkezdett csókolgatni a vállam vonaláig, s haladt egyre lejjebb. Idővel a nadrág is lekerült, én pedig a lábammal átfogtam a derekát, és közelebb húztam magamhoz. Elindultunk a kanapé felé, s végül azon kötöttünk ki. Végtére is lekerült rólunk minden és egymáséi lettünk. Ez volt életem eddigi legjobbja. Nem hiszem el, hogy ehhez egy ilyen rossz eseménynek kellett megtörténnie....
Aznap estét Harry nálunk töltötte, és mondanom sem kell szerintem,elég jól eltelt az éjjel ....

60.RÉSZ_FÉLRELÉPÉS

November 22.

Két nap telt el azóta, hogy Harry annyira félre értette a dolgokat. Próbáltam vele beszélni, kerestem telefonon, írtam neki egy csomó sms-t meg e-mailt, de egyikre sem volt hajlandó válaszolni.
Délelőtt éppen csokit zabálva ültem a nappaliban,amikor kopogott valaki, Unottan felálltam, és elindultam ajtót nyitni. Mikor kinyitottam, azonnal becsaptam volna, de sajnos megakadályoztak benne. Liam állt az ajtóban.
„Te meg mit akarsz? Mondtam, hogy nem akarlak többet látni.” Kiabáltam vele.
„Tudom. De hallottam mi történt Harryvel, ezért átjöttem megkérdezni hogy érzed magad. Azt szabad? Nem?” kérdezte.
„De. Na gyere be.” Mondtam morcosan, majd beengedtem.
Bementünk a nappaliba, majd leültünk egymás mellé.
„Na de mesélj. Mi is történt pontosan??” érdeklődött Liam.
„Zaynnek segítségre volt szüksége, mert ráindult egy csaj, és Beccat nem akarta bele keverni. És megkért hogy segítsek. Aztán összehoztunk az üzenő falán pár félre érthető üzenetet, és lekoptattuk a csajt. És Harry észrevette, és nem hitte el, hogy csak ez történt..ő komolyan elhitte , hogy Zayn és én…”sóhajtottam nagyot.
„Aucs. Szegénykém” húzódott közelebb Liam, majd megölelt.
„Ezt ne. Ennyire nem vagyunk még jóba.” Förmedtem rá.
„Oké,oké. Bocsánat” mosolygott rám Liam.
„Na és mit csinálunk?? Unatkozom” mondtam Liamnek.
„Amit csak akarsz. De mi lenne, ha mondjuk kérdezz-felelekeznénk?” tette fel az ajánlatot.
„Nekem oké. De te kezdesz.” Erőltettem mosolyt az arcomra.
„Okéééé. Akkor. Ha nem lenne senkid. Járnál Niallel?” mosolygott.
„Ö.Niallel? Ez meg honnan jött?” vontam fel a szemöldököm.
„Az mindegy. Csak válaszolj.”unszolt.
„Hát,ha neki sem lenne…talán. De ahhoz még nőnie kéne egy picit.” Mosolyodtam el.
„Oké.Akkor te jössz.” Mosolygott Liam is.
„Képes lennél ágyba vinni , egy olyan lányt , akiről tudod,hogy foglalt ?” kérdeztem.
„Hát…attól függ, ki a csaj..” magyarázta.
„Értem. Mondjuk engem?” tettem fel újra a kérdést.
„Téged igen. Mivel nagyon szeretlek. És még mindig hajt a vágy.” Mondta.
„Azt sejtettem. Te kanos állat.” Néztem rá szúrós tekintettel.
„Tényleg bocsi. De amit szeretek az mellett kitartok.” Mondta büszkén.
„De hazudni legalább jól tudsz.” Löktem meg a vállát.
„Na. Kikérem magamnak..” dobta be a sértődöttet.
„Jajj. Kérlek ne haragudj. Nem akartam” borzoltam össze a haját.
„Na ezt neeee” visított, mire én újra elkezdtem borzolni a haját, majd leestünk a földre, és egymáson kötöttünk ki.
Mélyen egymás szemébe néztünk, majd elcsattan egy csók. Majd még egy, és még egy, végül az ágyamban kötöttünk ki.Aztán megtörtént az aminek nem kellett volna. Megcsaltam Harryt, méghozzá Liammel. Gratulálok Kata ügyes vagy…
Szépen lassan eltávolodtunk egymástól Liammel, majd ő újra megcsókolt.
Én persze azonnal kiugrottam az ágyból, és kétségbeesetten kapkodtam fel magamra a ruháimat.
„Úristen, ezt nem tehettem meg, nem..miért? Úristen..egy kurva vagyok. Basszus…” dühöngtem. Bár feleslegesen, mert már lejárattam magam . Teljesen.
De Liamen is látszott, hogy kétségbe van esve. Ő sem gondolta volna szerintem.hogy a legjobb barátja csaját fogja megdöngetni.
Liam is gyorsan felöltözött, aztán már ott sem volt. Szörnyen szégyelltem magam. Sosem gondoltam volna, hogy képes leszek ilyet tenni. Egyszerűen szánalomra sem vagyok méltó. Szégyenkezve elmentem lefürdeni és közben elgondolkodtam azon, hogy hogyan fogom mindezt elmondani Harrynek.

*Közben Liaméknél*

„Úristen. Hogy lehettem ekkora barom? Miért tettem? Talán azért , mert szeretem. De ennyire?” gyötörtem magam.
Amikor haza értem, elég különös látvány fogadott. Harry a nappaliban ült egy idegen csajjal, elég félreérthető pozícióban.
A lány Harry ölében ült, a fejét pedig Harry vállára támasztotta, s így csókolgatta a nyakát. Harrynek szemlátomást tetszett a dolog. Mikor észrevették,hogy megérkeztem, nem zavartatták magukat. Folytatták amit csinálnak. Azonnal készítettem egy képet róluk, aztán felmentem a szobámba és leültem az ágyamra gondolkodni, hogy most mit tegyek. Nem tartott sokáig. Kb 5perc után eldöntöttem, hogy elmondom Katának, amit láttam és a képet is mellékelem hozzá.
Bekapcsoltam a gépem, és felmentem facebookra. Ott mindig megtalálom Katát. De ezúttal nem így történt. Ezért felhívtam őt. A harmadik csörgésre fel is vette, majd szomorúan beleszólt a telefonba.
„Helo”
„Szia. Beszélnünk kell.” Mondtam neki
„Fontos? Most tetted tönkre az életem..” válaszolt.
„Igen. Mert ezzel szerintem nagy szívességet teszek neked.” Mondtam neki .
„Akkor mondjad.De siess.” Utasított unottan.
„Hát…Harryről lenne szó…” kezdtem bele.
„Akkor meg végképp siess. Mondjad már’ könyörgött.
„Szóval…Lenn van a nappaliban, egy idegen csajjal, és hát…éppen nyalják egymást..és kitudja még mit…” meséltem el a sztorit.
„Úristen. És biztos, hogy történt köztük valami?” kérdezte, és hallottam a hangján, hogy mindjárt sír.
„Igen. Képem is van róla.Mindjárt elküldöm face-n.Csak gyere fel.” Mondtam neki.
„Oké. Megyek. Akkor ott folytatjuk. Szia.” Köszönt el.
„Szia.” Köszöntem el én is, majd letettük a telefont.
Gyorsan feltöltöttem a gépre a képet, és mire végeztem Kata már rám is írt.
„Na ide azt a képet. Most” írta,és én kívánsága szerint cselekedtem.
Elküldtem neki a képet, és vártam a reakciójára.
„Hát ez tényleg megcsalt…nem gondoltam volna…Ennyire szerelmes belém…Najó. Én ne dumáljak inkább..mert én is ugyan ezt tettem vele…Köszönöm Liam,hogy szóltál.” Írta.
„Hát igazán nincs mit. Ha valamiben tudok segíteni, írj nyugodtan” írtam neki.
„Köszi . aranyos vagy. Én most megyek. Szia” köszönt el, és ki is jelentkezett.
Csodálatos egy hónap ez… Először kiderül, hogy megcsalt a csajom, aztán mikor összejövök életem szerelmével újra, ismét megcsalom. Aztán őt megcsalják újra, és ő is megcsalja a pasiját..meg mellé ez a Zaynes ügy…valami lehet a levegőben…

59.RÉSZ_BALHÉ

November 20.


A Liammel történt dolgok, egészen furcsán hatottak rám. Nem szóltam senkihez, nem ettem 2 napig semmit és még inni sem voltam hajlandó. Nagy szemét (és már tényleg nem tudom minek hívjam magam) módjára, visszakönyörögtem magam Harryhez. Ő persze szó nélkül bele ment a dologba, mivel ő a történetünkben a hős szerelmes. Nem hiszem el, hogy ilyen könnyen megtud nekem bocsájtani. Akár mennyire szeretem , nekem nem menne ilyen könnyen.
Egyik nap, sajnos nem tudtunk találkozni,így én a napot Beccaéknál töltöttem.
A kis Esther nagyon aranyos. És milyen picike még. Imádni való. Biztos szép lány lesz majd belőle.IS.
Éppen Esthert tartottam a kezemben, amikor Zayn belépett a szobába. Mosolyogva megpuszilta kislányát, majd megkért hogy menjek ki vele egy percre mert beszélnünk kéne.
Én aggódva indultam utána. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd utána mentem a nappaliba.
„Először ülj le.”nézett rám, majd mutatott a mellette lévő helyre.
„Úristen. Mi történt” kérdeztem ijedten.
„Hát…rám mozdult egy csaj..és nem akar leállni. Nem képes felfogni, hogy van valakim. De Beccat nem akarom ebbe belekeverni. Segítenél??” kérdezte Zayn.
„Persze. De mondd mit tehetek” néztem rá.
„Hát Facebookon. Kéne írni pár szerelmes üzenetet..oké?” pirult el.
„Jajj oké. Várj. Hozom a telóm, és megcsináljuk” kacsintottam rá.
Gyorsan írtunk Zaynnek pár üzenetet amire ő visszaválaszolgatott. És már kész is volt a tökéletes bizonyítéka.Persze a csaj rögtön írt neki, hogy tényleg a csaja vagyok e, amire Zayn egy egyszerű” igen és szeretem, szóval kérlek ne zaklass ilyenekkel” üzenetet küldött neki.
Mikor végeztünk, visszamentünk Beccahoz, aki éppen altatni próbálta Esthert, De sajnos nem sikerült neki. Erre Zayn odament, átvette Esther és elkezdte ringatni, miközben énekelt neki.
Mondanom sem kell,Esther pár percen belül el is aludt.Zayn óvatosan betette az ágyába, mi pedig csendben kimentünk a szobából.
„Köszönöm.” Suttogta Becca Zaynnek, majd nyomott egy csókot a szájára.
„Szívesen” ölelte magához Beccát, majd átkarolta a derekát, és úgy jöttek utánam.
Az előtérben elköszöntem tőlük,és megbeszéltem velük, hogy hamarosan jelentkezem. Adtam mindkettőjüknek egy puszit, aztán ott sem voltam.
Mikor haza értem, ismét egy teljesen üres ház fogadott. Már egyre furcsább, hogy nincs itthon senki. Még Harry sincs velem. De alig mondtam ezt ki, rám törte az ajtót. Ilyenkor utálom, hogy anya adott neki kulcsot.
„Szia.Neked meg mi bajod??” kérdeztem meglepetten.
„Hogy nekem mi bajom?? Meg magyaráznád ezt ??” hadonászott szemem előtt a telefonjával.
„De mégis mit? Így nem látom.Ne rángasd már” fogtam meg a kezét, és kivettem a telefont a kezéből.
Természetesen a Zayn és általam kreált üzeneteket láttam a képernyőn.
„Ez? Semmi. Zaynnek segítettem kimászni, egy helyzetből. Mert Beccat nem akarta bele keverni. Ennyi” mondtam neki.
„Ahha. Én meg most jöttem le a falvédőről. Megértem, hogy mással kavarsz- De pont vele?? Hisz gyereke van. És boldog párkapcsolatban él.Hahóóó. És a legjobb barátnőddel jár” kiabált velem Harry.
„Harry. Tényleg az történt amit mondtam. Ennyire azért nem kell kurvának nézni. Nem tenném tönkre a kapcsolatukat, ezt megígérhetem.De kösz a bizalmat.” Mondtam neki, majd felrohantam a szobámba.
De ő nem jött utánam. Oké. Szóval számára ennyivel minden el van intézve..oké. Megjegyeztem. Annyira jó, hogy pont én fogok ki két ilyen kapcsolatot…Lehet hogy velem van a baj?? Biztosan…Nem hiszem el.
Dühöngtem. Nem tudom miért. Megértem, hogy Harry ki volt akadva.De ha annyira szeret, akkor hinne nekem. Nem ??

58.RÉSZ_SZAKÍTÁS, ÚJRA VELED..MIÉRT?

November 10.

A minap a parkban sétáltam, és elég érdekes dologra lettem figyelmes. Danielle egy idegen sráccal ült egy padon és épp egymás testét fedezték fel, hogy úgy mondjam.
Hirtelen átfutott az agyamon, hogy szólok Liamnek, de nem tettem. Próbáltam nem Danielle ékre figyelni, de nem jött össze. A lábam mintha földbe gyökeredzett volna. Csak álltam ott és figyeltem a történteket. Egyszer csak láttam, hogy Dani észrevett, megfogta a srác kezét és elmentek.
Ekkor elindultam én is haza, és útközben eldöntöttem, hogy szólok Liamnek. Mikor hazaértem, az volt az első dolgom, hogy bekapcsoltam a gépem. Gyorsan lekaptam a kabátom, aztán megnéztem, hogy Liam fenn van-e face-en vagy twitteren. Szerencsére face-en fenn találtam , ezért rögtön rá is írtam.
„Szia. Beszélhetnénk?”kérdeztem.
„Hallo. Ja. Mondjad csak” írta a választ.
„Hát figyelj..Nem akarok szemét lenni, és esküszöm, hogy az igazat mondom. Ma lenn voltam a parkban és láttam Danit, egy idegen sráccal. Szemmel láthatólag elvoltak. Ott smároltak,meg miegymás. Aztán mikor észrevettek elmentek” írtam le a történteket.
„Most ugye csak szívatsz?” kérdezte.
„Nem. Esküszöm. Az egy dolog, hogy még mindig szeretlek. De nem lennék képes neked hazudni” válaszoltam
„Hát oké. Köszi. Én most megyek. Szia” köszönt el..
„Igazán nincsen mit. Szia” köszöntem el én is, aztán láttam, hogy már ki is jelentkezett.
„Hú hogy ebből mekkora balhé lesz” gondoltam, majd neki álltam megnézni az e.mailjeim, twitteren a dolgaimat, aztán elmentem hajat mosni.
Már épp neki álltam volna hajat szárítani, amikor valaki kopogott, ezért lerohantam és kinyitottam az ajtót. Meglepetésemre Liam állt ott.
„Hello” köszönt
„ÖÖÖ…Szia. Gyere be” tártam ki az ajtót.
„Most jövök Danielletől…Mindent tagadott. De én neked hiszek” mondta.
„Hű. Hát rendben. Köszi” néztem rá kérdően.
„Én még mindig szeretlek” közeledett felém.
„Állj-állj. Még mindig?, Akkor ezért csaltál 11 hónapig?”vontam kérdőre.
„Nem tudom mi ütött belém, tényleg. De szeretném, ha visszajönnél hozzám. Te magad mondtad, hogy még szeretsz.” Érvelt Liam.
„Istenem. Miért nehezíted az életem ennyire?” mondtam könnybe lábadt szemekkel.
„Jajj. Ne sírj kérlek.” Ölelt meg Liam.
„De…pont mikor minden oké, akkor kell benyögnöd ezt.?” Értetlenkedtem.
„Sajnálom..de mi lenne a válaszod?” kíváncsiskodott.
„Fel kell hívnom Harryt. Majd utána” mondtam és már hívtam is Harryt.
„Szia,” szóltam bele.
„Hello. Valami baj van?” kérdezte.
„Hát-húztam el a szót- át tudnál jönni?” nyögtem ki.
„Persze. 10 perc és ott vagyok.” Mondta, majd lerakta.
10perc múlva Harry tényleg megérkezett , és meglepettnek látszott amiatt, hogy Liam is ott volt.
„Na szóval,mi lenne az?” kérdezte felvont szemöldökkel Harry.
„Hát…Liam és én…szóval. Na annyi, hogy Liam és Dani szakítottak. És Liam most azt állítja, hogy még mindig szeret engem. És szeretné, ha visszamennék hozzá.” Kezdtem bele.
„És te mit szeretnél?” kérdezte Harry.
„Nem tudom. Csak azt, hogy én is szeretem őt. Mert ugye az első szerelem örök.” Érveltem
„Hát figyelj. Nagyon fáj amit most mondtál, de megértem . Én is ezt teném a helyedbe. Mármint én adnék ennek még egy esélyt. És teljesen megértem, ha most ez miatt szakítasz velem . Azt szeretném ha boldog lennél. De tudd, hogy én örökké várok rád, ha kell” mondta Harry.
„Tényleg?” kérdeztem meglepetten.
„Igen. De akkor most mi lesz? Újra Liam?” kérdezte Harry.
Sóhajtottam egy nagyot, összeszedtem a gondolataim, és kimondtam a végső ítéletemet:
„Liam. Kapsz egy utolsó esélyt,de ha ezt elbaltázod…soha többet nem akarlak látni.És Harry. Nagyon sajnálom” mondtam könnyes szemekkel.
„Semmi baj. Elfogadom. Majd máskor.” Kacsintott rám, majd elment.
„Nagyon köszönöm” suttogta a fülembe Liam.
„Hát van mit!” mondtam neki egy kicsit flegmán.
„Na és akkor mi lesz a mai program?” érdeklődött.
„Mondjuk tv, meg kajálás. Okcső” mondtam,majd elindultam a konyhafelé és elővettem egy nagy zacskó chipset.
Bevackoltam a tv elé, Liam pedig mellém és elkezdtünk tvzni.
Az ember azt hinné,ha újra összejön élete szerelmével, akkor minden oké lesz,, De sajnos ez nem így volt.
De idővel csak rendbe jön minden. –gondoltam.
De ez sem így történt. Liammel egy hétig jártunk, de az egy hét alatt végig szart rám. Mikor beteg lettem, még egy „jobbulást „ sms-t sem küldött. Aztán Nialltől megtudtam, hogy Liam újra Danielle-el hempergett. Hát jó, ennek tényleg vége. Soha többet nem akarok róla hallani. Most már véglegesen szakítottam vele, és soha többet nem akarom látni.

57.RÉSZ_A NAGY ESEMÉNY

október 27.


A hét hátralévő részében Harryéknél voltam éjjel nappal. A suliból is kihagytam pár napot, de egyszer egy évben kibírom.
Sajnos egyik nap sem aludhattunk sokáig,mert nekünk kellett elvinni Harry húgait suliba és oviba.
Amit egyáltalán nem bántam,mert nagyon imádom a kicsiket és még több időnk volt egymásra Harryvel.
Egyik reggel azonban Harry anyja feljött,hogy aznap nem kell bevinnünk a lányokat, mert később megy dolgozni , így van ideje elvinni őket,de hazahozni nekünk kell majd őket. Tehát aludhattunk volna sokáig,de Harrynek jobb ötlete támadt.
Ahogy Claire becsukta maga mögött az ajtót,Harry rögtön megcsókolt.
Aztán megint, és megint,végül forró csókcsatába merültünk.
Elkezdte csókolgatni a nyakam, aztán elindult a keze a pólóm alatt és elkezdte felhúzni.
„Harry.Ezt ne! Kérlek!” toltam félre.
„Oké. Bocsánat.” Szontyolodott el Harry.
„Nem azért. Én is szeretném. De a húgaid még itt vannak, és ha most ránk nyitnak, én már tényleg nem tudom hogy magyarázom el nekik” mondtam
„Akkor ha elmentek?” csillant fel Harry szeme.
„Majd meglátjuk mi lesz, addig is gyere ide.” Húzódtam közelebb hozzá, és hozzábújtam.
„Figyelj,ha nem akarod, tényleg nem kell.Nem akarom erőltetni..Csak tudod…nekem ez lenne az első és hajt a kíváncsiság” pirult el Harry.
„Most ugye csak viccelsz?? Te még tényleg nem?” néztem rá elkerekedett szemekkel.
„Igen. Eddig nem volt olyan lány akivel megtettem volna.” Mesélte.
„Uhh. Én most akkor elszégyellem magam” mondtam tekintetem a takaróra szegezve.
„Miért ? Szerintem igazán nem kéne” fordította maga felé a fejemet.
„Mert fiatalabb vagyok, és lány…és hamarabb vesztettem el,mint te.Ez annyira ciki” fordultam el.
„Jajj. Ne legyél buta. Nem kell ezért szégyellned magad” csókolta meg a nyakam.
„Hát oké.”erőltettem mosolyt az arcomra.
„Hahh. Úgy hallom, hogy anyámék elmentek” húzogatta a szemöldökét Harry.
„Jajj te majom.” Csókoltam meg, majd újabb csókcsatába keveredtünk. De ezúttal nem állítottam le.
Sorra kerültek le rólunk a ruhák..és megtörtént .
Ahhoz képest hogy Harrynek ez volt az első, elég jó volt. Sőt,talán túlságosan is.
Mikor „végeztünk” Harry rögtön megkérdezte, hogy nekem jó volt-e.
„Igen , jó volt. És neked? Remélem nem okoztam csalódást.” Motyogtam.
„Jajj te. Köszönöm. Ennél jobb első nem is lehetett volna” suttogta a fülembe , aztán megcsókolt.
„Ígérem, többet nem erőltetem” mosolygott rám, majd közelebb húzott magához és átölelet.

56.RÉSZ_NIALL

Ebben a részben új szereplővel fogunk megismerkedni. Alexissel, aki Niall barátnője.



„Na kösz. Amúgy Alexisnek hívják, és nagyon aranyos.”Mesélte Niall.
„Hmm. Szép neve van.A csaj is biztos az.És mikor mutatod be ? Ja és hány éves?Hol lakik?” tettem fel a kérdéseket.
„16éves, és most költöztek ide Madridból.” Mesélte.
„Értem. És mikor ismerjük meg ?” kérdezte Nici.
„Idővel az is megtörténik” mosolygott.
„Na de mesélj bővebben hogy történt , annyira kíváncsi vagyok. Légyszi” könyörögtem Niallnek.
„Oké. Szóval. Alexis barna hajú, és barna szemű. Tök jó alakja van és a stílusa valami eszméletlen jó. Pont nekem való a csaj” pirult el.
„Olyan édes vagy, mikor áradozol-öleltem meg- na de tovább” noszogattam.
„Na és akkor a megismerkedés. Amikor Zayn visszajött, egy csomó szabadidőnk volt. És a srácokkal lementünk sétálni. De ugye ismersz.
Kitaláltam, hogy kóstoljunk meg valami helyi specialitást. Be is ültünk egy étterembe. És ott láttam meg először Alexist. Ez amolyan szerelem első látásra dolog volt. Minden oké volt, addig amíg nem mentünk fizetni. Éppen indultunk volna, amikor Alexis felém jött ,én pedig véletlenül kivertem a kezéből a táskáját. És akkor jött a varázslat. Egyszerre nyúltunk a táskáért és összeért a kezünk. Liam állítása szerint mindkettőnk feje rákvörös lett. Azt tudtam, hogy az enyém az lett, de az övét nem láttam, mert még ránézni sem mertem.
Lassan elhúzódtunk egymástól , én pedig bocsánatot kértem. Összeszedtük magunkat, aztán elkezdtünk beszélgetni. Nem tudom hogy jött. Aztán elmentünk sétálni. A pláne az egészben, az hogy észre sem vettük,hogy elindultunk.
Lassacskán a kezünk is egymásba fonódott , aztán megkérdeztem , hogy hazakísérhetem-e.
Ő szerencsére igent mondott. Az utat végig beszélgettük, az ajtajukban állva pedig megcsókoltam . Istenem milyen jól csókol. Mikor abbahagytuk, láttam mennyire elpirult. Telefonszámot cseréltünk és utána elmondta,hogy csak vendégként van most ott, amúgy Bernben élnek. És elmondta azt is, hogy Madridban éltek ezelőtt. Persze nagyon boldog lettem, mikor megtudtam, hogy egy városban lakom vele. Megbeszéltük, hogy míg ott vagyunk, összehozunk pár találkát és utána meg majd a sors tudja hogy alakul a kapcsolatunk.
Ennyi történt. Holnap fogok vele találkozni. Aztán ha ténylegesen összejövünk, akkor majd bemutatom nektek.” Mesélte.
„Ez aranyos történet Niall. Szurkolok, hogy oké legyen minden.” Kacsintottam rá.
„Köszönöm, én is remélem” mosolygott Niall.
Késő estig fenn voltunk. A srácoknak annyi mesélni valójuk volt. Néha tartottunk egy kis szünetet, de amúgy végig dumáltuk az egész éjszakát.
Szerintem mindnyájunk nevében kijelenthetem, hogy jól éreztük magunkat.

55.RÉSZ_VÉGRE OTTHON

október 23.


Hosszú idő után (2hét) végre az összes srác haza jön. Az érkezésük előtti éjszakán alig bírtam aludni . Annyira vártam hogy végre magamhoz öleljem Harryt, és ne csak telefonon keresztül hallhassam a hangját.
Reggel korán keltem fel, és azonnal sürögni-forogni kezdtem. Megmostam a hajam és becsavartam, hogy szép loknikban álljon. Kerestem egy szoknyát és egy csinos felsőt. Mindenképp el akartam kápráztatni Harryt. Míg száradt a hajam,lementem a konyhába. Összedobtam egy szendvicset és csináltam egy tejeskávét. Gyorsan megreggeliztem, és visszarohantam a szobámba. Bekapcsoltam a gépem, és felmentem twitterre. Megnéztem a srácok adatlapjait , mindenki fala tele volt köszönésekkel, meg rajongók kiírásaival, de Harryén még más is volt. Az utolsó üzenetén bekönnyeztem. Ez állt benne:
„Köszönöm Európa ezt a csodás turnét. Örülök, hogy itt lehettem. De ma végre a számomra legfontosabb emberrel lehetek. Már nagyon hiányzik az én kis cicóm. De szerencsére ma végre a karjaim között érezhetem. Szeretlek Kata. xx”
„Istenem de édes.” Gondoltam, majd visszaírtam neki.
„El sem hiszed mennyire hiányoztál. De ma végre újra együtt. Nagyon szeretlek cicóm. xx”
Mikor megírtam az üzenetet, kapcsoltam zenét és elmentem megcsinálni a hajam. Sokkal jobban sikerült , mint amire számítottam. Két oldalt feltűztem, aztán kisminkeltem magam és felvettem a kiválasztott ruhákat.
Mikor már teljesen kész voltam, felvettem a táskám és elindultam Harryékhez.
Claire kedvesen üdvözölt és megdicsérte a ruhámat .
„Szia Claire. Örülök hogy tetszik a ruhám. Szerinted Harrynek is tetszeni fog?” pirultam el.
„Hát persze. De gyere már be.” Nevetett Claire.
„Oké. Amúgy a lányok merre vannak?” érdeklődtem.
„Az apjuknál. Majd csak este jönnek, szóval csak ketten megyünk Harryért.” Újságolta Claire.
„Értem. Pedig jó lett volna velük találkozni” mondtam szomorúan.
„Hát..Ha akarod , itt aludhatsz. Megengedem” mosolygott.
„Köszönöm, de ma nálunk lesz a csapat, szóval…” mondtam.
„Hát akkor majd máskor” kacsintott.
„Amúgy. Szerintem indulnunk kéne.1Óra és itt a gép” szóltam Clairenek.
„Igazad van. 1 perc . Hozom a kulcsokat és mehetünk is.” Mondta , majd elrohant a kulcsokért , aztán indultunk is.
Útközben nagyon jól elbeszélgettünk Claire-rel, Meglepően jól kijövünk egymással. Olyan mintha a második anyukám lenne.
Mire kiértünk a reptérre, Nici, Louis, Niall, Zayn szülei, és Danielle is már ott voltak. Üdvözöltük őket, majd mi Nicivel félrevonultunk.
„Bocsim hogy elrángattalak, de tudod…Dani” motyogtam.
„Semmi baj. Én sem kedvelem.” Helyeselt Nici.
„Figyi. Ma nálunk lesz a csapat. Ugye eljössz?” néztem rá kiskutyaszemekkel.
„Persze. Ki nem hagynám. De Liamék is ott lesznek?”kérdezte.
„Csak Liam. A csirának valami más programja van.” Biccentettem a fejemmel Dani felé.
„Csíra..ez tetszik.” Kezdett nevetni Nici.
„Hát de ha az? Én nem tehetek róla” ecseteltem.
„Hé. Leszállt a gép lányok” szólt nekünk Louis apukája.
„Köszönjük. Már megyünk is.” Kiáltottunk vissza, majd megfogtuk Nicivel egymás kezét és a kapuhoz rohantunk.
Pár perc múlva a srácok már jöttek is kifelé, nagyon nagy mosollyal az arcukon.
Természetesen Louis és Harry voltak az elsők, akik kijöttek.
Nicivel nekünk sem kellett több, azonnal a nyakukba ugrottunk és szanaszét csókoltuk őket.
„Na jó. Elég. De mi is örülünk nektek.” Kuncogott Harry.
„Jaj annyira hiányoztál Cicó” bújtam Harryhez.
„Te is nekem. -Csókolt meg- de most ne haragudj , de köszönnék anyámnak is. De utána ígérem csak tied vagyok” csókolt meg újra.
„Upsz. Igazad van. Bocsánat. Nem akartam.” Sütöttem le a szemem.
„Ne butáskodj. De egy pillanat. Sietek” mondta, majd odarohant Clairehez és megölelte. Anyuci pici fiai. Olyan aranyosak voltak a srácok, ahogy a szüleikkel dumáltak.
Louis elkérte az apukájától a kocsit, így a reptérről kapásból hozzánk mentünk.
Már a kocsiban beindult a mesedélután. Elmesélték, hogy milyen aranyosak a német fanok, és hogy a lány aki az egyik interjút készítette velük, észrevette, hogy Harrynek ki van szívva a nyaka, és Harry csak állt ott és nem tudta mit mondjon. Biztos aranyos volt.
Mikor megérkeztünk hozzánk, Louisnak odaadtam a lakáskulcsot , Harryvel pedig egy kicsit hátra maradtunk.
„Csak óvatosan” kiáltott vissza Lou.
„Haha. Vigyázok” nevetett Harry.
„Na mondjad mit szeretnél” néztem Harryre kérdően.
„Csak annyit akartam, hogy gyönyörű vagy, és szeretlek” mondta.
„Oh.Köszönöm. én is szeretlek.” Bújtam hozzá.
„Bemehetünk?”kérdeztem Harryt,majd megfogtam a kezét.
„Persze” hangzott a válasz, majd elindultunk befelé.
Mikor beértünk, láttuk, hogy Lou éppen valami közepén tart és mindenki fetreng a nevetéstől. Olyan aranyos amikor mesél.
Harryvel leültünk az egyik fotelba és követtük az eseményeket.
„Na és kivel mi történt?” érdeklődtem.
Ekkor láttam, hogy Zayn oldalba löki Niallt, és elkezdi húzogatni a szemöldökét.
„Na Niall, mesélj. Mi történt?” mosolyogtam rá.
„Hááát. Becsajoztam.”pirult el.
„Na és ki az a szerencsétlen?” kérdeztem